Horváth Mityeket oldalakon dicséri a Cserép-féle újság (Horváth pénzén, persze), mennyi minden pert megnyert ő már Esztergom és Meggyes Tamás ellen. Hát mi is csemegézzünk Horváth nagy lebukásaiból!
Itt van mindjárt egy szeptemberi: Horváth Mityek, aki másfél éve még Meggyes Tamás hű barátjának nevezte magát (azóta persze kirúgták a Fideszből, és felgyújtatta Meggyes házát) együtt járt a bujtogatóval, volt kénytelen újra leírni a Hídlap.
Horváthról a Legfelsőbb Bíróság ítélete állapította meg,
hogy a róla szóló hídlapos cikk helytálló.
Megfellebbezhetetlen jogerős ítélet szól arról, hogy igazak a következő állítások:
Horváth Mityek együtt járt a bujtogatóval – vagyis Misznéder Jánossal, aki felgyújtatta Meggyes Tamás házát és autóját.
Horváth a későbbi felbújtó érdekében arra kérte a polgármestert, hogy Misznédert fogadja. Horváth több ízben is kérte a polgármestert, hogy tárgyaljon Misznéder Jánossal.
Akkor azt kérte Misznéder Meggyes Tamástól, hogy „intézze el” az engedély nélkül a Dobogókői út mentén folyó építkezésének ügyét – később pedig, a vádirat szerint, embereket fogadott a polgármester elleni merénylet végrehajtására. Misznédert utóbb a polgármester házának és autójának felgyújtásával kapcsolatban felbujtással vádolták meg.
Horváth Mityek haveri-vállalkozói érdekekért lobbizott (már ameddig képviselő volt, ugyanis a nyáron lemondott).
Horváth Mityek lelepleződött mélygarázs-ügyben.
Horváth 160 milliót kapott a kormánytól.
Horváth Ausztriában, Kaprunban akart befektetni, mert Esztergom szerinte porfészek.
A Legfelsőbb Bíróság mindezeket az állításokat bizonyítottnak látta.
Ehhez képest elenyésző, hogy Horváth a cikk megjelenésekor nem tartott fenn kapcsolatot Misznéderrel. Ez lehetséges, hiszen Misznéderrel letartóztatása után nehézkes is lett volna, másrészt Horváth is távol tartotta magát tőle. Mint a tűztől, mondanánk, ha morbidak lennénk.
De komolyra fordítva a szót: Horváth Mityek hosszú-hosszú jogi eljárásokban próbálja bizonyítani mindannak az ellenkezőjét, amit tanúk láttak-hallottak. Tényeket tagad le, hazudik. Nyilvánvaló valótlanságokat terjeszt, amik attól, hogy agyonismétli őket minden nyilatkozatában, még nem válnak valóságossá.
Míg a hosszú eljárások tartanak, megkérdeznénk Horváthtól:
miért is él kettős életet, miért tölti idejének nagyobb részét Angliában, mióta Misznédert és társait letartóztatták? Fél valamitől? Táncsak nem köze van a gyújtogatáshoz, és elviheti a meseautó őt is?
miért is kellett neki olyan vehemensen tagadnia Misznéderrel fennálló kapcsolatát? mert benne volt a gyújtogatásban netán?
miért is kellett neki „önként lemondania” képviselőségéről? csak nem azért, mert néhány nap híján egy éven át nem ment el a testületi ülésekre, és szégyenszemre lejárt volna a mandátuma?
miért is igyekszik magát a városért aggódó közéleti szereplőként sztárolni, ha egy évig nem is jár a képviselő-testület üléseire, és ezért távoznia kellett?
miért is mutatja magát Esztergommal törődő vállalkozónak, ha bebizonyosodik a Legfelsőbb Bíróságon, hogy Ausztriában akart befektetni, és hogy szerinte Esztergom – porfészek?
miért is tagadja, hogy 160 milliót kapott a kormánytól – miközben már az első fordulóban kiderült, hogy még annál is többet kapott? többszázmilliót, talán több milliárdot!
miért is bizonygatja még most is az igazát a mélygarázsok ügyében, amikor a hasonló nyomozást bűncselekmény hiányában lezárták, és a hamis feljelentést tévők, Nyíratilla és Endrédi "Debil Stelázsi" József ellen eljárás indult?
Itt hát az igazság – és ne feledjük: a világ összes sötétsége sem olthatja ki egy gyertya fényét. Ahogy Horváth Mihály pereinek seregei sem ronthatják le Esztergom várát.
És te, Horváth Mityek, élj örökké!